12.rész Yankumi dühe

Ogata Yamato

Elég szar érzés volt rájönni, hogy a csaj akibe belezúgtam a földkerekség legnagyobb rohadékjának a pici húga. Bár az sokkal jobban bosszantott, amiért erről nem szólt egy szót sem. Nem is értem, hogy gondolhatta, hogy ez nem fog kiderülni. De talán ami az egészben az igazán gáz az, hogy egyáltalán nem tudom őt kiverni a fejemből. Lehet, hogy másoknak csak egy csaj akit könnyű lehet pótolni, de nekem ő az első nőm, szóval jobban kellett volna vigyázzak. Hiszen ha ő ilyen, milyen lehet a többi csaj? A srácok egész végig a fülemet rágták, hogy hagyjam a francba az egészet, mert nem ér meg ennyit. Ők persze nem érthetik, hisz nekik már sok nőjük volt és különben is, az ő szüleik közel sem annyira szörnyűek, mint az enyéim. Az apám szerint csődtömeg vagyok, akit kár volt nemzenie, az anyám pedig túl gyenge ahhoz, hogy szembe merjen szállni vele. Már szombat van, vagyis ma van az a dögunalmas fesztivál. A srácokkal itt ülünk a teremben és halálra unjuk magunkat, ugyanis nincs egy vendég sem. Szívás, hogy ennyire semmibe vesznek minket. Ren állítólag elhívta Mika-chant és a barátnőit, viszont kétlem hogy azok a cuki kis lánykák idejönnének a szabadidejükben. 

- Hülye lányok, mégis mit képzelnek! - pattant fel Ichi a helyéről, mire megráztam a fejem.

- Te, ne sértegesd a barátnőmet! Ha Mika azt mondta eljönnek, akkor el is jönnek! - pattant fel Ren is és elkapta Ichi gallérját. Nagyszerű, ez a nap is csúcs szuper lesz.

- Elnézést! - jelent meg Mika-chan az ajtóban, nyomában vagy 5 másik lánnyal. Még szerencse, hogy Rennek igaza lett. Nagyon szívesen foglalkoztam volna a csajokkal, ha nem szúrok ki valakit leghátul, akinek nagyon nem kellett volna itt lennie.

- Rei! - álltam fel a helyemről, mire az említett személy előbújt a lányok háta mögül. Hihetetlen, hogy mennyire aranyosan nézett ki. Ha nem haragudnék rá annyira amennyire, talán még örültem is volna neki.
- Szia Yamato! - motyogta és olyan vörös lett, mint a rák. - Én igazából nem is akartam idejönni, szóval ha zavar téged, akkor már megyek is! - hebegte, én pedig már ott tartottam, hogy megkérjem menjen inkább haza, viszont megláttam, hogy a srácok összehúzott szemeket meresztenek rám. Talán nem ők akarták, hogy ne járjak vele? Mégis mi ez a hirtelen változás?
- Megbocsátotok egy pillanatra? - igyekeztem a legszebb mosolyomat felvenni, majd elrángattam Rent a terem egy olyan szegletébe, ahol a lányok biztos nem hallanak minket.
- Mi a fene volt ez az előbb?
- Fogalmam sincs miről beszélsz! - fütyörészett, én viszont nem vettem be.
- Ne játszd a hülyét, láttam, hogy néztetek rám. Nem ti akartátok annyira, hogy ne járjak senkivel? Akkor most miért akartok újra összehozni vele?
- Nézd haver, talán túl szigorúak voltunk vele! Nézz csak rá, ez a csaj még a légynek se tudna ártan! - Rei felé néztem és a gyomrom hirtelen bizseregni kezdett. Tudtam, hogy Rennek igaza van és nem kellett volna olyan csúnyán elzavarnom őt.
- Most mégis mit csináljak?
- Először is, viselkedj vele rendesen és ha kettesben maradtok, kérj tőle bocsánatot!
- Én nem szoktam bocsánatot kérni!
- Hát pedig most kénytelen leszel, ha nem akarod elveszíteni az egyetlen csajt, aki hajlandó veled szóba állni! - Valahol igaza volt Rennek, mégse akartam beismerni. Mégis milyen férfi lennék, ha behódolnék egy nőnek? Viszont belátom, hogy Reinél jobb csajom talán sosem lesz. Ő elfogad engem így ahogy vagyok és nem akar megváltoztatni. Vettem egy mély levegőt és odamentem a lányokhoz.
- Nos hölgyeim, hány személy lesz? - Rei igencsak meglepődött, de végül elmosolyodott. Egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra még a térdem is megremegett.
- Akkor maradhatok? - szólalt meg végül, mire kihúztam neki egy széket. Ő zokszó nélkül leült, a másik 5 lány pedig követte a példájukat. Egész végig igyekeztem kerülni a szemkontaktust Reiel, ugyamos fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki. Tudtam, hogy képtelen lennék bocsánatot kérni, anélkül pedig úgysem haladhatnánk semerre sem. A srácok igyekeztek jó benyomást tenni a csajokra, ami meglepő módon egészen jól ment nekik. Na így mondja valaki, hogy mi nem tudunk rendesen viselkedni, mert igenis tudunk, ha jó okunk van rá. Egy idő után kezdett elegem lenni a jópofizásból, így amíg a srácok tovább boldogították a csajokat, én ráültem az egyik pad tetejére és onnan figyeltem őket.
- Annyira büszke vagyok!
- Yankumi, a frászt hozod rám! Neked nem a tanárokkal kellene lenned?
- Csak megnéztem hogy haladtok. Ahogy látom egészen jól elboldogultok a lányokkal. - ismét Rei felé néztem, aki igyekezett kicsit elkülönülni a többi lánytól és szomorúan meredt maga elé. - Ugye tudod, hogy néha nincs is szükség szavakra ahhoz, hogy megértsétek egymást?
- Ezt meg hogy érted?
- Talán sokkal könnyebben megértitek majd egymást, ha csak egymás közelében vagytok anélkül, hogy bármit is mondanátok egymásnak! - ez nem is volt akkora hülyeség. Talán tényleg könnyebb lenne Rei közelében lenni, ha nem beszélnénk a múltkoriról, csak ott vagyunk egymás közelében. Mert bár nehéz beismernem, de nem akarok távol lenni tőle.
- Kösz Yankumi, ezzel most adtál egy jó ötletet! - megveregettem a vállát, majd leugrottam a padról. Egyenesen odacsörtettem Rei-hez, majd miután megragadtam a csuklóját, felrántottam és elkezdtem őt magam után húzni.
- Yamato, mit csinálsz?
-  Csak sétáljunk jó? - igyekeztem mosolyt erőltetni magamra, nehogy úgy tűnjön, hogy erőszakkal akarom magammal rángatni. Bólintott és el is indultunk. Fogalmunk sem volt merre tartunk, csak csendesen sétáltunk egymás mellett. Yankuminak igaza volt, tényleg sokkal egsszerűbb volt, mintha beszélnünk kellett volna egymással. Egyszer csak megtorpant és a szemembe nézett.
- Én nem értem ezt az egészet! Kérlek Yamato, magyarázd el! - felsóhajtottam és én is belenéztem a szemébe.
- Ne beszéljünk a tegnapról, sem semmiről! Teljesen felesleges lenne elronatni vele ezt ami itt van! - azt hiszem felfogta mit akarok ezzel, mert behunyta a szemeit. Ott tartottam, hogy megcsókolom, mikor valaki erővel elrántotta tőlem.
- Már megint ezzel az Akados rohadékkal hetyegsz? Nem megmondtam neked, hogy semmi közöd nem lehet hozzá? - ekkor vettem csak észre Godat, aki egy hatalmas pofont kevert le Reinek. Ökölbe szorult a kezem. Senki sem bánthatja a nőmet!
- Te rohadék! - neki akartam rontani, de előkapott egy bicskát és nekem szegezte.
- Én a helyedben nem tenném kishaver! Jól figyelj arra amit most mondok neked: Nem mehetsz a húgom közelébe, világos voltam? Te meg szépen velem jössz! - elkapta Rei haját és annál fogva kezdte el ráncigálni. Szegény lány igyekezett fogást találni a bátyán, de hiába. Megvártam, míg egy kicsit lemaradnak, hogy követni tudjam őket. Goda csak nem azt hitte, hogy ilyen könnyen lemondok róla? Na azt lesheti. Megígértem Reinek, hogy senki sem nyúlhat hozzá, mert azt megölöm. Persze tudom, hogy ezek csak szavak, de komolyan gondoltam őket. Nem akarom, hogy bántódása essék vagy valami. Útközben megcsörrent a mobilom. Még szerencse, hogy rezgőn volt, különben tuti lebuktam volna.
- Mi a franc van már?
- Haver hol a csudában vagy? Már mindenki téged keres!
- Ren, most nem érek rá! Goda meglátott engem Reiel és most rajta akarja ezt leverni! Félek, hogy bántani fogja!
- Várj meg, mindjárt odamegyünk!
- Nem várhatok tétlenül, hát nem érted?
- Jó, akkor csak mond meg merre vagytok, mi meg majd odamegyünk!
- Úgy tűnik, hogy a rejtekhelyére cipeli....Kérlek, csak maradjatok ahol vagytok, oké? Ezt nekem kell elintéznem!
- Ez nem rólad szól Yamato! Tartozunk ennyivel a csajodnak azért, ahogyan vele viselkedtünk!
- Rendben, de siessetek! - mégis mi a fenét mondhattam volna neki? Ren nagyon makacs, nekem pedig nem volt időm tétlenkedni. Még soha nem féltettem így senkit sem és ez nálam nagy szó. Ha miattam baja esik, akkor mindenki tehet nekem egy szívességet. Szerencsére többször jártam már Goda rejtekhelyének a közelében, így pontosan tudom, hogy a raktárnak, van egy hátsó bejárata is, így én azon keresztül jutottam be, nehogy észrevegyenek. Talán ha hátulról támadom le, nagyobb esélyem lesz legyőzni. Láttam ahogy Goda a földre löki Reit, mire újfent ökölbe szorult a kezem. Undorítónak találom, hogy valaki bántsa a saját testvérét. Én sem jövök ki az öcsémmel, de az soha eszembe se jutna, hogy bántsam őt, akármennyire is idegesítő vagy valami.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem mehetsz annak az Akados baromnak a közelébe?: - még, hogy barom? Nem én vagyok az aki bántja a saját testvérét.
- Ne mond meg nekem, hogy mit csináljak! Szeretem Yamatot, szóval akkor fogok találkozni vele, amikor csak akarok, értetted?
- Azt majd én eldöntöm, kivel találkozol és kivel nem!
- Hé Yamato! - hallottam meg Ren hangját a hátam mögött. - Elég gyorsak voltunk?
- Voltatok? - magam mögé néztem és láttam, hogy a srácok és Yankumi mind lihegve kapkodják a levegőt.
- Na jó, akkor találjunk ki valamit és mossunk be annak a rohadék Goda-nak!
- Felejtsétek el! Ezt nekem kell elintéznem! Mondtam, hogy nem kell segítség!
- Na de Yamato!
- Elég Kazama! Ez az ő harca és nem a tiéd! - Yankumi ma már másodjára lepett meg engem. Talán tényleg több van ebben a nőben, mint azt bármelyikünk is gondolná.
- Yankumi...
- Ogata, menj és viselkedj férfiként! - férfiként? És azt mégis, hogyan csináljam? Még soha nem voltam ilyen helyzetben. Végül vettem egy mély levegőt és tettem amit tennem kellett.
- Hé Goda! Hagyd őt békén!
- Nocsak, nem bírtál a fenekeden maradni?
- Hagyd békén Reit, nem az ő hibája. Én voltam aki mindenképp a közelében akart lenni, ő egyáltalán nem akarta ezt!
- Igazán? - Reire nézett én pedig azt tátogtam neki, hogy csinálja amit mondok.
- Igen, így volt! Yamato akart mindenáron beszélni velem!
- Látod? Ha bántani akarsz valakit, akkor inkább engem, ő nem csinált semmit!
- Ezzel azt akarod mondani, hogy meg akarsz küzdeni velem?
- Látom jól vág az agyad! Viszont tisztességesen akarok megküzdeni veled, szóval dobd el azt a kést! - mutattam az övére erősített bicskára.
- Legyen ahogy akarod! - miután elhajította a kést, már nekem is esett. Szerencsémre az első ütése elől sikerült kitérnem. Én is igyekeztem bevinni neki egy ütést, ami sikeres volt, ezzel viszont eléggé felbosszantottam. Bár abszolút nem törődtem vele. Csak hajtott előre, ha legyőzöm őt, Rei végre megkönnyebbülhet és boldog lesz. Szerencsétlenségemre Goda sokkal erősebb volt nálam. Keményen küzdöttem, mégis kudarcot vallottam...Pontosabban vallottam volna, ha Ren az utolsó pillanatban nem segít be. Goda mögé lopózott és egy vascsövel hátba vágta. Goda összeesett, én pedig igyekeztem feltápászkodni a földről.
- Yamato! - Rei egyenesen a karjaim közé szaladt, én pedig szorosan átöleltem.
- Most már minden rendben lesz, Rei!
- Úgy imádok verekedni! - nyújtózott egy nagyot Ren, én pedig megráztam a fejem.
- Mondtam, hogy ne avatkozz bele!
- Ne már haver, legalább elintéztük!
- Na jó, most pedig mindenki vissza az iskolába! - persze Yankuminak mindig el kell rontania a pillanatot, de ezt már megszoktuk. - Ogata, te itt maradsz! - Rei felé sandított, nekem pedig egyből leesett mire akar célozni.
- Igen, tényleg jobb lenne, ha most beszélgetnénk! - megfogtam Rei kezét és folytattuk tovább a sétánkat. Rei kérésére leültünk az egyik padra, ő pedig elkezdte letörölni a vért a szám széléről.
- Yamato, köszönöm hogy segítettél! Ne haragudj amiért nem voltam őszinte, de nagyon féltem és...
- Sajnálom Rei! - sose gondoltam volna, hogy valaha bárkitől is bocsánatot kérek, erre tessék. Látszott, hogy őt is ugyanannyira meglepte mint engem.
- Nem kell bocsánatot kérned tőlem!
- De igenis kell! Szemét módon viselkedtem veled. Meg kellett volna hallgassalak, de még erre se voltam hajlandó. Hé, mi lenne ha úgy csinálnánk, mintha ez az egész most történt volna? Mond el, miért nem mondtad el, hogy Goda húga vagy?
- Mert féltem ha rájössz az igazságra, rosszat gondolsz majd rólam. Pedig hidd el én nem olyan vagyok, mint a testvérem!
- Rei, nyugi! Inkább figyelj arra amit most mondok, mert nem fogom mégegyszer elismételni: Soha nem tudnék rossz szemmel nézni rád. Valójában nagyon fontos vagy nekem! - a homlokomat az övének döntöttem, mire a száját egy halk sóhaj hagyta el. - Én is elszúrtam a dolgot nem csak te.
- De akkor mégis mi lesz velünk?
- Mond meg te, mi legyen velünk!
- Akkor maradjunk mindig együtt Yamato!
- Én is valami ilyesmire gondoltam! - közel húztam magamhoz és belepusziltam a nyakába. Talán mégsem olyan rossz, ha az embernek van valakije, főleg ha az a valaki olyan, mint Rei. Bár abban biztos voltam, hogy nem lesz ez egy könnyű kapcsolat, de néha megéri kockáztatni, ha ezzel egy kis örömet csempészhetsz az amúgy pocsék életedbe.

11.rész A karizmatikus host club

Yamaguchi Kumiko

Örültem, hogy Ogata és az öccse megúszták a dolgot. Még szerencse, hogy Kazama szólt, hogy veszélyben vannak. Azt hiszem jobban oda kell rájuk figyelnem, nehogy megint történjék velük valami. Hiszen mind az én szeretett diákjaim. Remélem erre hamarosan ők is rájönnek és nem félnek majd a segítségemet kérni. Elvégre azért vagyok az osztályfőnökük, hogy megvédjem őket. Épp mentem volna órát tartani, mikor Sawatari-sensei letámadott.
- Yamaguchi-sensei, remélem nem felejtette el, hogy a hétvégén lesz a tavaszi fesztivál. Remélem az osztálya ezúttal csendben meghúzódik! - a francba, teljesen megfeledkeztem erről. Még ki sem találtuk mi legyen az osztály témája. De ami késik az nem múlik.
- Nem, épp ellenkezőleg! Majd maga is meglátja, milyen remek ötlettel fognak előállni a srácok! Most ha megbocsát, órát kell tartanom! - nem akartam tovább rágni magamat ezen a témán. Sawatari sosem fog változni, az összes eddigi osztályomat alábecsülte, de szerencsére eddig mindegyik bebizonyította, hogy nem szabad első látásra ítélkezni. Nagyon mertem remélni, hogy ez velük sem lesz másképp. Mikor beléptem a terembe, a nagy hatos természetesen sehol sem volt. Ez már meg sem lepett engem. Mindig így kezdődik az egész. Ők kitalálnak valami hülyeséget, ami miatt bajba kerülnek és nekem kell kirángatnom őket belőle. Olyan ez az egész, mint valami ördögi kör, aminek sosem lesz vége. Viszont megfogadtam, hogy ezúttal nem fogok beleavatkozni. Meg kell tanulniuk megvédeni magukat, mert ha csak a szájukat jártatják, azzal semmit sem fognak tudni bizonyítani.
- Már megint hol vannak ezek hatan? - morfondíroztam, az osztály többi tagja pedig nem kötötték az orromra hol mászkálnak már megint. Ekkor Kazama és Ichimura rontottak be a terembe.
- Yankumi, velünk kell jönnöd, most rögtön! - mindkettejük hulla fehér volt, mintha szellemet láttak volna. Nem törődve a többiekkel velük mentem.
- Ki vele, már megint mibe keveredtetek?
- Ez most nem olyan, sokkal rosszabb! - csitított Kazama, majd egyenesen az udvarra siettek.
- Na jó srácok, mégis mi folyik itt? Ha ez valami trükk, akkor azt ajánlom felejtsétek el. Vagy talán nem egy csapatban játszunk? - erre Ichimura az iskola kapuja felé mutatott, ahol Ogata álldogált és nem volt egyedül. Egy nagyon csinos lány társaságát élvezte és mosolygott! Még soha egyszer sem láttam őt természetesen mosolyogni, erre tessék. Mégis mi üthetett belé? Csak nem szerelmes lenne? - Nahát, Ogata szerelmes!
- Pont ez a baj. Yamato nem lehet szerelmes Yankumi! - bosszankodtak a fiúk.
- Mégis miért nem?
- Akarod tudni? Akkor gyere velünk! - mindnyájan egy fa mögé húzódtunk, hogy hallhassuk a beszélgetésüket.
- Akkor mi lenne, ha este elmennénk valahová Yamato? Talán hozzátok is mehetnénk!
- Az nem jó ötlet, egyébként is jobb ha kettesben leszünk, ahol senki sem szól rám, ha ezt csinálom! - erre Ogata közelebb húzta a lányt és szó szerint megharapta a fülét. Azt hittem annál furcsább, mint látni őt mosolyogni, nem fog ma történni hát alaposan tévedtem.

Kazama Ren

Felfordult a gyomrom, ahogy Yamato meg az a kis pipi enyelegtek. Egyáltalán minek kell neki csaj? Vagy talán a haverjai már nem elegek neki? Szerencsére Yamato lerázta a csajt, így Ichi-vel le tudtuk őt támadni.

- Ember, ki volt ez a fullos csaj? - fullos? Hova tette a szemét Ichi? Egyértelmű, hogy Mika-nál jobb nő a világon nincs. 

- Rei a neve és nála csodálatosabb nőnemű lényt még nem láttam! - meglebegtettem előtte a kezemet, hogy lássam jól van-e de még csak nem is reagált. Oké, ennek tényleg elmentek otthonról. De majd Ren bácsi megszabadítja őt attól a gonosz rózsaszín ködtől, az biztos. - Srácok, nem kellene már órára mennünk? Ha késünk, akkor előbb vagy utóbb ki fognak csapni minket! - vigyorgott Yamato, majd előre ment. Yankumi közben csak tátotta a száját, ahelyett, hogy valami értelmeset mondott volna. Látszik, hogy még sosem volt senkije. Yamato egész idő alatt, csak a nőjéről volt képes beszélni, nem is inkább áradozott róla, mint valami megszállott idióta. A többiek jót nevettek az egészen, de egy idő után már őket is kezdte idegesíteni a dolog. A cérna akkor szakadt el, mikor Yamato úgy döntött, ír egy levelet a csajnak.

- Nem unod még? - lökdöstem meg a vállát.

- Mi rímel a gyönyörű szemekre? - ütögette meg a tollával a száját, mire a homlokomra csaptam. 

- Ez most komoly? Úgy viselkedsz, mint a pasik azokban a nyálas csajos filmekben! Neked ez így megfelel ember?

- Most mi a baj azzal, ha szerelmes vagyok? Csak nincs valami gond Mika-channal? Majd én segítek neked haver.

- Menj a fenébe, a segítségeddel! - végül úgy döntöttem annyiban hagyom a dolgot, legalábbis egyelőre.
- Na jó srácok, elég legyen! Fontos megbeszélni valónk van. Mint tudjátok, szombaton lesz a tavaszi fesztivál, amiben nekünk is ki kell vennünk a részünket, szóval várom az ötleteiteket, hogy mégis mivel készüljünk! - Yankumi és az ő dögunalmas ötletei. Miért nem hagyhatjuk ki inkább azt a napot? A tanárok tuti hálásak lennének nekünk. Yamato viszont nem osztotta az ötletemet és úgy lengette a kezét, hogy majdnem a padból is kiesett.
- Yankumi, mi lenne ha egy Host Clubot csinálnánk? Akkor jöhetnének csajok is! - vigyorodott el. Furcsa mód az ötlete nem hangzott olyan hülyén, mint a viselkedése. A srácok egyből rábólintottak a dologra, Yankumi viszont kérette magát.
- Kétlem, hogy ez jó ötlet lenne! Valami más ötlet?
- Ugyan már Yankumi! Vagy talán nem vagyunk elég karizmatikusak ahhoz, hogy hostok legyünk? - kérdezte Ichi, mire a fejem fölött felcsapott a villanykörte.
- Karizmatikus Host Club! Várjatok csajok, mert hamarosan jövünk!
- Annyira büszke vagyok rád haver! - törölgette a szemét Kura. Egyedül Yamato viselkedett passzívan, pedig az egész Host Club az ő ötlete volt. Végül Yankumi kénytelen volt támogatni az ötletünket, mert ebből bizony nem voltunk hajlandóak adni. Ki is osztottuk a feladatokat. Mi hívjuk a csajokat, Yankumi meg intézi a többi részét. Elvégre csak nem lehet olyan nehéz. Csak jó pofiznunk kell a csajokkal és kész, ahhoz pedig nagyon értünk.
- Na és kiket hívjunk meg? - kérdezte Hongo, mire elkezdtem törni a fejemet. Sajna csak Mika osztálytársait sikerült jobban megismerni, de ők tuti nem akarnának jönni, túlságosan jó kislányok.
- Yamato, neked van ötleted?
- Neem, előbb te tedd le! - röhögött a telefonba, mire a homlokomra csaptam. Nem hiszem, hogy még nem unja.
- Majd én leteszem! - vettem el tőle a mobilját és le is csaptam.
- Ember, megvesztél? Épp a csajommal beszéltem!
- Pont ez az. Nekünk most csajokat kellene gyűjtenünk! Egyébként is a te ötleted volt az egész, nem kellene neked is segítened?
- Csak azért találtam ki, hátha ők is találnak maguknak nőt és végre leszálltok rólam! Fogadjátok el, hogy most már ilyen vagyok! - a hátára csapta a táskáját és ott is hagyott minket. Nagyon bosszantott ez a hirtelen változás.
- Ne akadjatok ki nagyon, Yamato-nak ő az első nője! - bökte ki Hongo, mire elnevettem magam. Azt hittem csak valami rossz vicc, de mikor sem ő sem Ichi nem nevetett velem, leesett, hogy nem vicceltek.
- Ugye most csak szórakoztok? Tényleg nem volt még egy nője sem?
- Yamato apja politikai párt tag, épp ezért nem volt valami szép gyerekkora. Mondjuk úgy, hogy olyan volt mint az öccse. Aztán egy nap elege lett és azóta olyan, amilyen. - ahogy hallgattam Ichi-t, kezdtem felfogni miért lett olyan hibbant Yamato attól, hogy van csaja. El sem tudnám őt képzelni olyannak, mint a kis mitugrász öccse. Tulajdonképpen nem is csodálkozom, hogy öcsike is bajba keveredik, egy ilyen apa mellett tuti nem lehet könnyű nekik.
- Oké, felfogtam. De akkor mégis mit csináljunk vele? Komolyan úgy viselkedik, mint egy idióta!
- Majd lenyugszik csak idő kell neki. Inkább foglalkozzunk azzal, hogy minél több csajt tudjunk idecsalni! - neki is láttunk a toborzásnak, ami valljuk be elég pocsékul ment. Pár vénasszonyon kívül senkit sem tudtunk megfogni. Kezdtem egyre inkább azt gondolni, talán jobb lett volna ha egyáltalán nem állunk elő semmilyen ötlettel.
- Hát ezt jól megszívtuk. Mégis honnan a fenéből szedünk össze egy csapat csajt ilyen rövid időn belül? - elmélkedett Kamiya, nekem viszont megakadt a szemem valamin, pontosabban valakin, pontosabban azon a csajon akit Yamato-nak sikerült felszednie.
- Hé, nem Yamato csaja beszélget azzal a szemét Noda-val? - ő az Ara-sok vezetője vagyis a legfőbb ellenségünk. De vajon a csaj miért beszélget vele?
- Szerintetek megcsalná Yamato-t? Mert ha igen, arról tudnia kell! - morfondíroztam, mikor meghallottam egy elejtett mondatot Noda szájából.
- Az én húgom, nem fog egy nyomorult Akadossal járni! - szóval a húga? Az a kis liba biztos azért hálózta be Yamato-t, hogy nyalizzon a bátyának. Ezt Yamato-nak mindenképp meg kell tudnia.
- Srácok, én megyek és beszélek Yamato-val. Nem úszhatja meg ezt az a kis áruló!
- Ren, ebbe ne ártsd bele magad! -szólt rám Hongo én viszont nem törődtem vele. Yamato meg fogja tudni az igazat, még pedig most azonnal. El is mentem, hogy megkeressem. A többiek persze jöttek utánam és igyekeztek rávenni, hogy ne szóljak ebbe bele.
- Yamato! - kiáltottam oda neki, mikor megláttam.
- Belétek meg mi ütött? Csak nem megakadtatok a feladattal? Azt hittem könnyű lesz nektek megfogni a csajokat.
- Nem a mi csajainkról van szó, hanem a tiédről. Említette már, hogy Noda a bátya? - Yamato olyan képet vágott, mintha valami idióta lennék.
- Most komolyan, miért zavar annyira, hogy barátnőm van? Vagy azt hiszed csak neked lehet valakid?
- Ez nem vicc haver, mind hallottuk, ugye? - a többiekre néztem, akik némán bólintottak egyet.
- Ezt tőle is meg kell kérdezzem, addig jobb ha nem gondolok erre! - Yamato elrohant, mi pedig egyből utána. Nem akartam, hogy hülyeséget csináljon. Yamato addig nem állt meg, amíg meg nem találta a Rei nevű csajt.
- Yamato, mi történt?
- Válaszolj nekem valamire. Igaz, hogy az Ara-s Noda testvére vagy? - kérdezte halál nyugodtan, mire a lány lehajtotta a fejét. - Szóval tényleg átvertél. Rennek igaza volt, kár volt összejöjjek veled!
- Yamato, te ezt nem érted! Ha tudnád miért tettem, akkor talán megértenéd! - a kis csaj elsírta magát, Yamato-t viszont ez a legkevésbé sem hatotta meg.
- Ennyi volt Rei! Nem járok olyannal, aki így átver engem. Micsoda csalódás vagy! - vetette oda neki, majd odébbállt. Nos, úgy tűnik elértem a célom, remélem visszakapjuk végre a régi Yamatot.

10.rész A mentőkació

Ogata Yamato

- Na mi lesz Yamato, odasózunk a rossz arcoknak? - végül is Atsuya ötlete nem tűnt rossznak, így végül belementem. Már csak egy volt a gond, még pedig az, hogy fogalmunk sem volt hol keressük őket, így pedig nem mentünk semmire se.

- Atsuya, mond hol láttad őket utoljára?

- Mit kapok, ha elmondok neked mindent amit tudok? Ugye nem hiszed, hogy csak úgy elárulom, hogy már megint te járjál jobban! Ahogyan azt te magad is láthattad, nem vagyok olyan ártatlan, mint amilyennek a szüleink tartanak!

- Mégis mi a fenét képzeltem? Még azt hittem, van benned legalább annyi, hogy ki bököd amit tudsz, de látom mindent magamnak kell elintéznem! - azzal fogtam magam és elrohantam. Valójában fogalmam sem volt merre menjek. Épp az egyik zsákutcába futottam bele, mikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet.

- Talán azt akarod, hogy az apád adósságát, másképpen keljen visszafizetned?  - már épp indultam volna be, hogy szétverjem annak a rohadéknak a képét, mikor a mobilom megállásra kényszerített.

- Mi van ember, hol a fenében vagy? - hallottam meg Ren hangját.

- Emlészel a múltkori Host Club csajra? Elég nagy pácban van, szóval muszáj segítenem neki!

- Csak nem beleestél? Milyen kis aranyos.

- Nem arról van szó! Egyszerűen csak utálom, ha molesztálják a csajokat!

- Hol vagy most? 

- Az nem számít!

- Ha nem számítana, akkor nem kérdeztem volna meg. Na bökd ki szépen Ren bácsinak, hogy mégis hol a fenében vagy most.

- A régi autó gyárnál. Kár a gőzért haver, mire ideérsz én már rég két vállra fektetem ezeket! - lecsaptam a mobilt és beszaladtam.

- Ha akár egy ujjal is hozzá mertek érni a nőmhöz, akkor megnézhetitek magatokat! - kiabáltam, mire a három kétajtós szekrény elég idegesen néztek rám.

- Nahát ki van itt, csak nem a szőke herceg! Milyen kedves, hogy beugrottál. Így legalább láthatod, hogyan fizeti vissza az adósságát a cicuskád!

- Nem megmondtam, hogy ne érj hozzá! - odafutottam, majd lekevertem egyet az egyiknek. Öreg hiba volt részemről, ugyanis a másik kettő felkapott egy-egy vascsövet és azzal akartak Ami-ra támadni. Én viszont magamhoz húztam a lányt és igyekeztem őt védeni, nehogy ő kapja meg az ütéseket. Éreztem, hogy egyre kevesebb az erőm, de hajtott előre az, hogy nem akartam, hogy Ami-nak bántódása essen. Már épp azon voltam, hogy feladom, mikor meghallottam egy nagyon ismerős hangot.

- Szálljatok le a bátyámról rohadékok! - Atsuya olyan lazán sétált be, mintha az egyik Akado-s srác lett volna. Hirtelen büszkébb nem is lehettem volna rá.

- Mi a fenét keresel itt? - motyogtam.

- Talán hagynom kéne, hogy ezek a szemetek laposra verjék, az én szeretett bátyámat? Na mi van barmok, féltek kiállni ellenem?

- Milyen aranyos, a kis törpe megvédi az ő agyonszeretett testvérkéjét! Srácok, intézzük el őt! - Atsuya nem félt tőlük, pedig esélye se volt ellenük. Nagyon rossz érzés volt, hogy miattam verték őt laposra. Már egyikünk sem tudott megmozdulni, így nem tehettünk mást, mint elviseljük a további ütéseket és rúgásokat.

- Azonnal álljatok meg! - jelent meg Yankumi nyomában pedig a fiúk voltak. Remek, most jön a fejtágítás, aztán a vége úgyis az lesz, hogy a srácok is belekeverednek ebbe az egészbe.
- Hányan vagytok még? Ezt a kettőt már elintéztük, nem volt elég?
- Nem lehetne, hogy békén hagyd őket? - persze Yankumi, hergeld csak őket még tovább, így sem kaptam még elég ütést.
- Mégis ki a franc vagy te, hogy így parancsolgatsz nekünk?
- Én ennek a fiúnak az osztályfőnöke vagyok! - mutatott rám. Nem elég, hogy okoskodik, még jól be is éget a nagymenők előtt. Mégis, hogy a fenébe tartsam meg így a rossz fiú imidzsemet?
- Osztályfőnök? Hogy ez milyen nevetséges!
- Nos, akkor elengednéd? Majd én beszélek a fejével!
- Eszem ágában sincsen. Ugyan miért engedném őt el? Meg kell leckéztetni ezt a kis törpét, amiért csak úgy ránk rontott.
- Egy francokat rontottam rátok! Ha én nem nem vagyok, már rég megerőszakoltátok volna a lányt! - ezzel csak annyit értem el, hogy az egyik haverja az arcomra taposott. Úgy látszik néha jobb ha befogom a számat.
- Ha nem értetek a szép szóból, az nem az én hibám! - erre Yankumi nekiesett a srácoknak. Nagyon menő volt, hogy nő létére ilyen jól verekszik. Persze Yakuza klán örököseként mégis mi mást vár az ember? Sajnálatos módon nem figyelt eléggé.
- Te ribanc! - esett neki az egyik, de Yankumi nem mozdult, inkább hagyta, hogy az a tag beverjen neki egyet. Az szája kissé felrepedt, de más baja nem lett, ellenben a srácnak, aki megütötte. Térdre rogyott előtte, Yankumi, pedig elmosolyodott, majd a többiek felé fordult.
- Látjátok, pontosan erről beszéltem, mikor az igazi harcot próbáltam elmagyarázni nektek. Fájt, ahogyan megütöttél igaz? - nézett le a srácra, aki csak bólintott egyet. - Na és mit gondolsz, mégis miért fáj? Azért van, mert pusztakézzel ütöttél meg és nem csak ezért fáj, hanem a bűntudat miatt is, amiért képes voltál megütni egy nőt, vagy tévedek? Ha ilyen alapvető dologgal nem vagy tisztában, nincs jogod szórakozásnak tekinteni ezt az egészet! - rivallt rá, mire a srác összébb húzta magát. Erre a srácok eltűntek, a többiek pedig felsegítették az öcsémet, Ami-t és engem is.
- Hé, jól vagy öcskös? - néztem rá Atsuya-ra, aki alig állt a lábán.
- Emlékeztess rá legközelebb, hogy ne védjelek meg téged! - lihegte, miközben igyekezett a lábán maradni.
- Hát Yamato úgy tűnik a kis öcsi, is közénk tartozik! - csapott az öcsém vállára Ren, mire elnevettem magam.
- Ogata, igazi férfiként viselkedtél, ez dícséretes!
- Hagyd már Yankumi, ne égess már le! - végül kimentünk a szabadba.
- Jól vagy? - néztem rá Ami-ra, akinek pár karcoláson kívül kutya baja volt.
- Igen, hála nektek. Egyszer nincs kedved meginni valamit? - elég zavarban volt, ami nagyon bejött.
- Talán, majd egyszer! - rákacsintottam, majd odamentem az öcsémhez, akit épp Ren igyekezett elviselhetőbb állapotba hozni.
- Hát ez a kis törpe elég jól megjárta. Viszont bejön, hogy ilyen kis harcias. Be kellene venni őt a bandába, ugye Yamato?
- Az apánk megölné, ha ezt megtudná, szóval hagyjuk ki őt a buliból.
- Nem mintha szükségem lenne a társaságotokra!
- Fogd be kölyök, inkább hálásnak kéne lenned, amiért megvédhettél!
- Én legyek a hálás? Hiszen téged gyepáltak volna el, ha nem vagyok ott én! Mondjuk az arcodat elnézve, ezt amúgy is megtették!
- Na jó, inkább most menj haza!
- Na és veled mi lesz? Ha nem mész haza, az apánk biztosan megint megüt téged!
- Már megszoktam, de nem kell, hogy neked is bajod legyen belőle! Menj haza, majd otthon találkozunk! - végül Atsuya hazament és lassan mi is indultunk.
- Yakumi, mégis hol tanultad ezeket a mozdulatokat? - kérdeztem tőle. Persze tudtam az igazságot, de jó volt kicsit húznom az agyát.
- Hát a Bruce Lee filmekből, mégis honnan máshonnan?
- Mondjuk a nagyapádtól? Nem kell szégyellni, hogy Yakuzák között élsz!
- Én nem is szégy...várjunk csak! Te honnan tudod ezt?
- Megtaláltam a telefonodat, amit voltál szíves elhagyni és a nagyapád elmesélt mindent. Ne aggódj, velem biztonságban lesz a titkod! - azzal sarkon fordultam és hazamentem. nos, ez is egy igen izgalmas nap volt, már előre várom mit tartogat nekünk a holnap.

9.rész Yamato megtudja

Az a vacsora az öcsémmel nem is volt olyan rossz, mint hittem.Úgy tűnik néha még Atsuya is tud normális lenni. Amikor sétáltunk hazafelé, az egyik bokorban különös hangra lettem figyelmes.

- Menj előre, majd utánad megyek! - bólintott egyet, majd elindult hazafelé. Én belenyúltam a bokorba és egy mobil telefont találtam ott. Láttam, hogy csörög, ezért felvettem.
- Halló, Ojou? Tetsu vagyok!
- Ki a fene az az Ojou? - tartottam el a fülemtől a mobilt. Ezt a szót legfeljebb a Yakuza filmekben mondják ki, szóval gőzöm sem volt arról, mégis ki lehet ez a féleszű. Először még nem akartam visszaadni nekik a mobilt, de végül is nem akartam megint bajba keverni magamat, így végül kénytelen voltam elmenni oda, ahová az ipse mondta. A ház sötétben elég ijesztően festett, ráadásul a névtáblára az Oedo család volt írva, ami tipikusan Yakuza név. Biztos a filmekből tudok róluk ennyit és remélem soha nem fogok összeakadni eggyel.
- Köszönjük, hogy visszahoztad a telefont! - jött oda hozzám egy idétlen bajuszos pasas, mögötte egy dagadékkal.
- Nem mintha ide akartam volna jönni!
- Bátyó, ez a kölyök nem Ojou osztályából való? - kérdezte a dagadék, mire a másik lekevert neki egyet.
- Halgass Minoru, ez nem rá tartozik! Gyere csak beljebb! - nyitotta ki az ajtót, mire bementem. Igazából gőzöm sem volt, hogy mit terveznek velem, így jobbnak láttam, ha azt teszem amit mondanak. Két perc múlva, már ott ültem bent a házba és idegesen vártam, hogy mi fog történni.
- Hálából, amiért segítettél nekünk! - jött elő egy másik tag és az asztalra tett egy jó nagy üveg Sake.
- Nem akarok udvariatlan lenni, de kiskorúaknak tilos alkoholt adni, vagy nem?
- Te idióta, hiszen látod, hogy kiskorú! - csapta ő is meg a dakadékot. Igyekeztem elfojtani a nevetésemet, így az legfeljebb kuncogásnak hangzott.
- Lehetne egy kérdésem? A telefon képernyőjén, mégis miért az osztályfőnökünk van?
- Ohh, ez csak azért van rajta, mert az egyik barátunknak nagyon tetszik ez a lány, nem mintha bármi közünk lenne hozzá!
- Hisz az előbb még azt mondták, hogy Ojou osztályából vagyok! Maguk át akarnak engem verni?
- Talán csak rosszul hallottad!
- Tetsu, Minoru, fejezzétek be! A fiatalember nyilván nem olyan ostoba, hogy ne jött volna rá a dologra! - jelent meg egy idősebb úr, feltehetőleg, sőt biztosan Yankumi rokona. A sok idióta otthagyott minket kettesben.
- Én csak visszahoztam a telefont, úgy értem Yankumi, vagyis Yamaguchi-sensei telefonját!
- Ne légy ideges! Mindössze csak szeretnék kérni tőled egy szívességet!
- Mi lenne az?
- Kérlek bánj jól Kumiko-val. Ő már sokféle osztállyal találkozott és ők is hasonló helyzetben voltak, mint most ti. Kezdetben nem bíztak meg benne, de hidd el ő egyáltalán nem akar rosszat nektek! - ez a mondat szöget ütött a fejemben. Vajon igaza van és csak mi néztük rossz szemszögből a dolgot? Mindenesetre megígértem neki, hogy igyekszem békén hagyni Yankumi-t.

Másnap az iskola felé menet elhaladtam amellett a bár mellett, ahol a múltkor jártunk. Igazából nem volt különösebb oka, hogy arrafelé mentem, de azért reméltem, hogy láthatom Ami-chant. Egész érdekes lány, talán nem lenne rossz megismerkedni vele, már amikor nem a bárban mutogatja magát a kiéhezett vén pénzeszsákoknak. Sajnos Ami-chan nem tűnt fel, így kénytelen voltam tovább menni, nehogy csalódást okozzak a drága Yankumi-nak. Jaj ne, kezdek úgy beszélni, mint Atsuya! Mikor megérkeztem, láttam, hogy a srácok néhány iskolás csajt akarnak felszedni, elég szerencsétlen módon.
- Most nézzétek meg, én kedvesen beszélgetni akartam velük, erre ők rám sem néztek! Hülye Momo lányok! - sopánkodott Ichi, mire akaratlanul is nevetnem kellett.
- Hé öreg, mi volt a csajoddal? - csapott a vállamra Ren.
- Mi? A nagy Ogata Yamato első barátnője és te még csak be sem mutattál neki? Milyen szemét vagy! - tettette a sértődöttet Kura.
- Nem a barátnőm, ti idióták! Legalábbis még nem! - felnevettünk, mire legnagyobb sajnálatomra megjelent Yankumi.
- Jó reggelt fiúk! Nézzenek oda, nem féltek, hogy elkéstek? - nagyon nehéz volt magamban tartani, amit tegnap megtudtam, ezért csak bambán bámultam rá.
- Mi az Ogata, csak nem tetszem neked?
- Arról ne is álmodj! Egyébként, meg nincs véletlenül értekezleted?
- A fenébe, el fogok késni! - csak ennyi kellett ahhoz, hogy lekopjon rólunk. Yamato barátnom, te egy igazi zseni vagy.
- Ez a drága Yankumi! Na jó, lépjünk, mielőtt még problémáink lesznek! - veregette meg Ren a vállam, mire teljesen közömbösen megindultam az iskola felé, a többiek pedig követtek. Az óra közbeni szünetben elhatároztam, hogy ma mindenképpen benézek a bárba. Csak kíváncsiságból megkérdem Ami-chant, hogy mennyivel tartozik még. Az nem lenne túl nagy udvariatlanság, vagy igen? A srácok közben azzal ütötték el az időt, hogy verekedőset játszottak. Én mondom, néha úgy viselkednek, mint az idióták. Sajnos ez se tartott sokáig. Megjelent ugyanis a drága jó Yankumi(vagy inkább beteleportálta magát a terembe) és buzgón elkezdett szurkolni a két srácnak. Én mondom, ennek sincs ki mind a négy, az biztos.
- Na mi van fiúk, folytassátok! Gyerünk, ne sajnáltassátok magatokat!
- Egy tanárnak nem az a dolga, hogy leállítsa az ilyeneket? - szólt be neki Ren.
- Ha ez egy fegyver nélküli harc, akkor az nem szabály ellenes. A fenébe, ti nem tudtok verekedni!
- Itt meg mi a frász folyik? - jelent meg a majom Sawatari, mire Yankumi jobbnak látta, ha elbújik. Ez az osztály, már megint nem tud viselkedni. Kuraki, mit rejtegetsz a hátad mögött?
- Én ugyan semmi! - mentegetőzött Kura, háta mögött Yankumi-val.
- Megfordulni! - Kura megfordult, így Yankumi, Sawatari előterébe került.
- Yamaguchi-sensei, elárulná, mégis mi a fenét művel az osztálya?
- Csak épp egy feladatot magyaráztam el nekik, nem igaz? - mi hevesen bólogattunk, de Sawatari ezt nem nagyon vette be. Suli után, együtt mentünk haza, de nekem más programom is volt még. Útközben összetalálkoztunk azzal a két pacákkal, akik tegnap Yankumi házában voltak és ez akaratlanul is arra késztetett, hogy eszembe jusson az ígéret amit tettem: Senkinek sem szabad tudnia arról, hogy Yankumi családja mivel foglalkozik, különben kirúgják, mi pedig elveszítenénk a legnormálisabb tanárunkat.
- Srácok, én passzolok, van még egy kis dolgom!
- Hová mész Yamato, Akarsz magad mellé egy testőrt?
- Nem kell Ren, megoldom egyedül is! Majd holnap találkozunk! - azzal fogtam magam és elindultam a másik irányba. Véletlenül, ismétlem teljesen véletlenül útba érintettem az öcsém iskoláját, ahol egy különös mondat ütötte meg a fülemet.
- Atsuya, most hatalmas bajban leszel! - anélkül, hogy észrevettek volna, megnéztem mi a helyzet. Az öcsém, felrepedt ajkakkal és vérző orral vert meg egy nála jóval idősebbet, akinek esélye se volt ellene. Láthatóan Atsuya még jól is szórakozott a szegény szerencsétlenen. Én Atsuya háta mögé osontam és az indjénél fogva felhúztam a földről.
- Mit pattogsz kis bolha? Csak nem ez a drága szent Atsuya valódi arca? Öcsi, nem is említetted, hogy verekedni is tudsz!
- Leszállnál rólam? Egyébként is mit keresel te itt?
- Hát először csak szívességet akartam kérni, de ahogy elnézem a kinézetedet, feltételezem nem akarod, hogy a szüleink tudomást szerezzenek, az ők agyon csodált gyermekük nem közölt dolgaival, vagy igen?
- Mit akarsz?
- Majd útközben elmesélem. Köszönj el szépen a kis barátaidtól, aztán húzás!
- Nekem nincsenek barátaim! - a hátára kapta a táskáját és elindultunk.
- Milyen csodálatos. Csak te, én meg a csurom véres fejed! Igazán csodálatos hármast alkotunk!
- Nem fognád be? Igen, véres a fejem, igen tudok verekedni is, na és? Nem hagynál végre békén? Legalább ne tegyél úgy, mintha érdekelne mi van velem.
- Pedig igenis érdekel Atsuya, elvégre te vagy az én ennivalón édes kisöcsém, akit ki nem állhatok. Na jó, inkább siessünk, különben sosem fogunk odaérni.
- Mégis hová akarsz menni?
- Mindent a maga idejében, ha ott leszünk, majd meglátod! - elmentünk a bárhoz, Atsuya viszont megtorpant.
- Ugye tudod, hogy kiskorúak nem járhatnak ilyen helyekre?
- Nem inni akarok te tök fej, csak látnom kell valakit!
- Szóval a nagy Ogata Yamato, először lett szerelmes? Nahát, hogy ez milyen romantikus.
- Honnan tudod, hogy csaj van a dologban?
- Egy ilyen helyre két dolog miatt jön az ember: Piálni, meg jó csajokra szórni a pénzt! Na, akkor bemegyünk, vagy nem? - bementünk, ahol egy lélek sem volt, illetve egy fiatalabb fickó, aki poharakat mosott.
- Mit keresel itt törpe?
- Ki vele, hova tűnt? - szerintem leesett neki, hogy kire gondolok, mert sunyin elvigyorogta magát.
- A főnöktől kap egy kis büntetést! - a kezeim ökölbe szorultak és kisiettem a bárból.
- Szóval, a szívszerelmed bajban van mi? Erről jut eszembe, én ma láttam pár gyanús fickót, akik egy kis csajt vonszoltak el magukkal.
- Ami-chan!
- Tényleg, őt is így hívták. Mint mondasz bátyó, odasózunk a rossz arcoknak?

8.rész A 3D kihívása

Ogata Yamato

Egész úton azon gondolkodtam, mégis hogyan fogjuk megírni azt a nyamvadt dolgozatot harminc pontosra? Hiszen köztudott rólunk, hogy nem tanulunk semmi sem. Ekkor hirtelen eszembe jutott egy remek ötlet, ám ehhez magával az ördöggel kellett lepaktáljak. Miután hazaértem, vettem egy mély levegőt és bekopogtam az öcsém szobájának az ajtaján.

- Nocsak, csak nem a bátyám szeretne tőlem valamit! - gúnyos mosolyra húzta a száját, én pedig legszívesebben otthagytam volna. Elég szembe tűnő volt, hogy az eddig szőke haját visszafestette barnára.

- Bárcsak ne akarnám annyira, hogy a tanárnőt ne rúgják ki! - sziszegtem a fogaim között.

- Szóval az iskolához van köze! Hallgatlak Yamato!

- Az idióta tanárunk megegyezett az igazgatóhelyettessel, hogy az angolt tanító tanárunk csak akkor maradhat, ha az osztályunkból mindenki eléri a harminc pontot a félévi vizsgán! Mivel neked olyan jól megy, nem tudnál most az egyszer segíteni?

- Rendben van!
- Tudtam, hogy úgysem segítesz. Mégis hogy lehetsz ennyire... várj, azt mondtad, hogy rendben?

- Igen. Segítek neked a tanulásban! Így legalább beletanulhatok abba, milyen is egy tanár munkája. Hiszen én is tanár leszek a jövőben! - muszáj volt elnevetnem magamat, ezen a nevetséges ötleten.
- Nevetségesebb ötlet nem jutott az eszedbe? Apánk majd biztos boldog lesz, ha ezt meghallja!
- Az apánk támogatja a terveimet! Szóval a sértésed teljesen alaptalan.
- Nem is értem, hogy lehet nekem ilyen nagyképű és gonosz testvérem! Folyton lenézel engem csak azért, mert én nem vagyok olyan tökéletes mint te!
- Ez egyáltalán nem igaz! Tudni akarod, hogy miért viselkedek veled így? Akkor most elmondom. Azt mondod én gúnyollak ki téged? Na és te nem ugyanezt teszed? Folyton kinevetsz és nem veszel komolyan! Most is kinevették csak azért, mert én elmondtam neked a terveimet. Kettőnk te vagy a gonosz Yamato! - most először láttam könnyeket a szemében és ez egy kicsit megijesztett. Nem gondoltam volna hogy ennyire a szívére veszi a dolgot. Egy hirtelen elhatározásnak hála, a vállára tettem a kezemet.
- Egy férfi soha nem sír Atsuya! Van más oka is, amiért gonosz vagyok?
- Hála annak, hogy semmibe veszed a tanulást, a szüleink rám zúdítják a felelősséget. Én nem bírom ezt a terhet tovább!
- Bocsi, de ebben nem segíthetek! Ehhez én túlságosan hülye vagyok.
- Mindegy, inkább kezdjük a tanulást! - megtörölte a szemét és bementünk a szobájába.
- Atsuya, ugye ezt a tanár leszek dolgot nem az apánk találta ki?
- Persze, hogy nem! Ez az én ötletem volt, az apánk csak támogatott ebben. Inkább kezdjünk neki, mert sosem érünk a végére! - így hát neki is láttunk az egész éjjel át tartó tanulásnak.

*1 héttel később*

Letelt az egy hét felkészülési időnk. Yankumi tényleg beleadott mindent, hogy ösztönözzön minket a tanulásra és mindenki legnagyobb meglepetésére ez össze is jött neki. Nekem viszont a vizsga mellett máson is kattogott az agyam. Azóta sem tudtam elfelejteni az öcsém ábrázatát, miközben beolvasott nekem. Azt már régóta tudom, hogy a szüleink rövid pórázon tartják, de eddig még a nyomát sem láttam annak, hogy Atsuya - r ez zavarná. Viszont azon a napon azt láttam, hogy megviseli ez az egész és szívesen szabadulna már ettől a szereptől. Tudom, hogy ebben az egészben én is hibás vagyok, de nem tehetek róla, hogy hülye vagyok a tanuláshoz.

- Ember, leragadnak a szemeim. Tegnap egész este a könyv fölött ültem és igyekeztem tanulni! - ült mellém Ren.

- Ne is mond. Tegnap Atsuya kétszer ébresztett fel, hogy figyeljek végre oda!

- Csak nem, jóban lettél az öcséddel?

- Egy frászt! Viszont úgy érzem, valahogy ki kell rángatnom őt az apánk irányítása alól, nehogy a végén baj legyen belőle! - sok időnk nem volt a beszédre, ugyanis megjelent Sawatari és elkezdődött a vizsga. Negyvenöt percen keresztül csak írtunk megállás nélkül. A végén a dolgozatok Kawashima Sensei kezébe kerültek, aki neki is látott kijavítani őket.

- Szerintetek van esélyünk? - kérdezte a szünetben Hongo.

- Mindannyian keményen dolgoztunk érte, szóval sikerülnie kell! - motyogtam, hogy meggyőzhessem magamat arról, hogy tényleg sikerül amit elterveztünk. A szünet után Kawashima Sensei elkezdte kiosztani a dolgozatokat, ám egy pillanatra megállt.

- Ogata Kun és Kazama Kun, ki tudnátok jönni? - na ekkor kezdtem beparázni. Ha kiderül, hogy egyedül a mi dolgozatunk nem érte el a harminc pontot, akkor ki fognak nyírni minket a többiek.

- Tanárnő, nem kellene minket beégetnie! - vakarta meg Ren a tarkóját.

- Beégetni? Hiszen ti vagytok az osztályból azok, akik hibátlan dolgozatot írtak! - erre átnyújtotta nekünk, a két száz pontos dolgozatot. Mindketten tátott szájjal meredtünk a papírra. Na jó, jövök eggyel az öcsémnek, nélküle tuti nem ment volna.

- Nem is mondtátok, hogy okosak vagytok! - kiáltott fel Kura.

- Én nem is, de Yamato a génjeiben hordozza az okosságot, mint a zseni öccse aki segített neki! - vigyorgott Ren, én pedig megráztam a fejemet. Miután visszaültünk a helyünkre, folytatódott tovább a dolgozatok kiosztása. Már csak Kura volt soron. Vigyorogva ment ki, ám amikor meglátta a dolgozatát, az arcára fagyott a mosolya.

- Srácok, ez csak 29 pont! - mutatta fel a dolgozatát, mire mi mind lejjebb csúsztunk a székünkön. Na ezt elbuktuk elég rendesen.

- Azt hiszem ezen nincs is megbeszélni. Kawashima Sensei, köszönjük az eddigi munkáját! - Sawatari vigyorától a gyomrom is felfordult.

- Várjon egy kicsit! Én voltam olyan hülye, hogy kikiabáltam, hogy a tanárnő nem éppen megfelelő munkával keresi a pénzét! - állt fel Hongo a helyéről, én pedig kezdtem érdekesnek találni a helyzetet.

- Ne legyen már ilyen önző, gondoljon ránk is, mert nekünk igenis fontos a tanárnő! - szólt közbe Kamiya is. Erre pillanatok alatt kész káosz uralkodott el és mindenki egymás szavába vágva igyekezett védeni a tanárnőt. Talán most először értünk egyet valamiben.

- Ennek az iskolának nincs szüksége mocskos életű tanárokra! - Yankumi kezére néztem, ami kezdett egyre jobban ökölbe szorulni, vagyis mindjárt robban a bomba.

- Mindenki követhet el hibákat nem igaz? - kiáltotta oda Sawatari - nak. - Miért érzi magát olyan tökéletesnek, hogy megszabadul mindenkitől, aki csak egy kicsit is más mint maga? Talán még soha életében nem hibázott?

- Én és hibák? Ez nevetséges Yamaguchi Sensei!

- Na és mi van azzal az elvesztett pénzel? Senki sem tökéletes, mindannyian követünk el hibákat, ettől leszünk emberek. Kawashima Sensei már megbánta amit tett, ennyi magának nem elég?

- Ennél a kérdésnél két válasz is helyes nem? - szóltam közbe, mire mindenki felém fordult.

- Had nézzem meg! - sietett oda Kawashima Sensei. - Igazad van Ogata Kun, itt valóban két válasz is elfogadható.

- Akkor ez azt jelenti, hogy Kura dolgozata elérte a harminc pontot nem igaz? - néztem Sawatari - ra, akinek arcából kifutott a vér.

- Nos Kawashima Sensei, ezúttal megúszta! - Sawatari dühösen távozott, mi pedig végre elértük a célunkat. Nekem viszont volt még egy kis elintézni valóm.

- Hé Yamato, hová mész? - kérdezte tőlem Ren.

- Még van egy elintézetlen ügyem! - a hátamra csaptam a táskámat és az öcsém iskolájához mentem.

- Hogy kerülsz te ide? - kérdezte tőlem egy hang a hátam mögött.

- Jövök neked eggyel,a miért segítettél. ki gondolta volna, hogy hibátlan dolgozatot fogok írni!

- Nem tartozol semmivel sem Yamato! Egyszerűen csak azért segítettem, hogy rágyere nem vagy annyira hülye, mint amilyennek hiszed magad! Mennyivel könnyebb lenne, ha végre elkezdenél tanulni és legalább nem én lennék a figyelem középpontjában állandóan.

- Na jó, mi lenne ha elmennénk enni valamit csak ketten? Ennyi szabadság jár neked is!

- Nem bánom elfogadom a meghívásodat! - igyekeztem valami mosoly félét erőltetni a számra. Úgy tűnik, ha nagyon akar Atsuya is képes néha elengedni magát.

7.rész Az excort tanárnő?

Ogata Yamato

Újabb unalmas nap vette kezdetét, az iskolában. Épp vártuk, hogy végre elkezdődjön az angolóra, de azt is csak azért, mert Kawashima Sensei tartja, aki valljuk be egész csinos nő.

- Yamato! - jött oda hozzám Ren és leült mellém.

- Mi történt, csak nem bajba keverted magadat, már megint?

- Nem fogod elhinni, hogy ki segített tisztázni Ichi nevét, a verekedést illetően!

- Tudjuk, hogy Yankumi segített, de ezt már tegnap kitárgyaltuk.

- Az öcséd keze is benne volt a dologban. Látta az egész verekedést és ő szólt nekem arról, hogy Ichi miért ütötte meg Kikuchi - t! - szívesen hittem volna neki, de ő az öcsém! Semmit sem tesz csak úgy jó szándékból.

- Te most viccelsz velem igaz? Az öcsém nem olyan, aki puszta kedvességből segítene. Tuti, hogy készül valamire, de majd otthon megkapja a magáét.

- Yamato, szerintem az öcséd tényleg aggódik miattad. Megkért, hogy tartsam rajtad a szememet és nem hinném, hogy ezt rossz szándékból mondta volna! - igazából elgondolkodtató volt, amit mondott. Noha soha nem úgy ismertem az öcsémet, mint aki olyan nagyon kedves lenne és önzetlen, de talán most elkezd majd megváltozni és rájön, hogy milyen gonosz is volt eddig. Legnagyobb bánatunkra, nem Kawashima jött be órát tartani, hanem Yankumi. Kedvenc tanárunk ugyanis lebetegedett és kénytelen volt otthon maradni. Ezt a pechet! Az óra után, Hongo izgatottan szaladt körbe a teremben.

- Hongo, nem állnál le egy kicsit! - kiáltottam oda neki.

- Srácok, készüljetek, ugyanis ma elviszlek titeket a mennyek országába. Az unokatesóm, aki egy host klubban pincér, elintézte, hogy mi is elmehessünk és egy körre a vendégei vagyunk!
- Végre, középiskolás éveim első szép emléke! - érzékenyült el Kamiya, mire mind felnevettünk.
- Biztos, hogy be szabad oda mennünk? Tudtommal kiskorúaknak nem adhatnak ki alkoholt! - tettem hozzá, mire a többiek olyan pillantást vetettek rám, mintha totál idióta lennék.
- Yamato, ne legyél már gyáva nyuszi, ha Hongo azt mondta elintézi, akkor el is fogja! - végül is belementem, hiszen mi baj történhet. Csak távol kell tartanunk magunktól Yankumi - t és nem lesz semmi gond. Órák után, valóban elmentünk abba a host klubba. Amíg a többiek azzal töltötték az idejüket, hogy szórakoztatták az ott dolgozó lányokat, addig én csendben ültem a helyemen és igyekeztem nem meghalni az unalomtól.
- Úgy tűnik, hogy te sem vagy valami jókedvű! - magam mellé néztem és megláttam, egy hosszú barna hajú lányt, aki hozzám hasonlóan épp halálra unta magát. Az erős sminkjéből és a kivágott ruhájából rögtön leesett, hogy itt dolgozik.
- A haverjaim akarták, hogy jöjjek ide. Nem hinném, hogy szabadna itt lennünk! Na és te? Talán nem szeretsz itt dolgozni?
- Ha saját akaratomból tenném, akkor talán élvezném is, de rákényszerítettek, hogy ezzel foglalkozzak az iskola helyett.
- Azt ne mond, hogy te is középiskolás vagy!
- Pedig de. Az Akado melletti lányiskolába járok!
- Furcsa, hogy eddig még nem láttalak ott!
- Magántanuló lettem, mert a munka mellett nem jutott időm a pihenésre. Te csak nem az Akado - ba jársz?
- Hihetetlen, hogy nem hallottál még a legendás vezetőről, Ogata Yamato - ról!
- Ha a sejtésem nem csal, akkor épp vele beszélek! Egyébként a nevem Ami!
- Ez az igazi neved ugye?
- Igen, miért csak nem azt gondoltad, hogy van egy titkos álnevem is?
- Ami Chan, pontosan miért dolgozol itt?
- Az apám adóssága miatt, amit nem tudott megadni a klubnak, így kénytelen voltam itt dolgozni, hogy visszafizethessem a pénzt. Nekem most mennem kell, mert várnak még mások is! - biccentett egyet a fejével és sietve, egy másik asztalhoz ült. Talán túl sokat mondott nekem és ezért iszkolt el olyan hamar, mindenesetre elég gyanús volt nekem ez a lány.
- Hé Yamato, hogy állsz azzal a kis pipivel? Láttam, hogy egész jól megvoltatok! - ült oda mellém Ren, én pedig elhúztam a számat.
- Nincs vele semmi sem! Nem bukok az ilyen lányokra! Most már igazán mehetnénk! Ha kiderül, hogy itt voltunk, akkor tuti kivágnak minket a suliból!
- Ebben van valami! Na jó srácok, lépjünk le, mielőtt még baj lenne belőle! - a többiek nem fogadták kitörő örömmel Ren javaslatát, de be kellett látniuk, hogy mást úgyse nagyon tehetünk. Épp mentünk volna kifelé, mikor egy ismerős alakot pillantottunk meg.
- Yankumi! - kiáltottuk mind a hatan.
- Srácok, te meg mit kerestek itt?
- Mi mit keresünk itt? Na és te? Nem gondoltam volna, hogy a tanároknak ilyen nagy fizetés jár, hogy ilyen elit helyen szórakozzanak!
- Na és mi van veletek? Tudtommal kiskorúaknak tilos ilyen helyekre jönniük!
- Igazából Hongo ötlete volt az egész! - tolta maga elé Ren Hongo - t, mi pedig igyekeztünk elfojtani a nevetést.
- Még mindig nem válaszoltál, hogy mit keresel itt? Csak nem férfit akarsz fogni magadnak? - tettem karba a kezemet.
- Egyáltalán nem! Én emiatt jöttem ide! - mutatott, az egyik asztal felé, ahol nem várt személyt pillantottunk meg.
- Kawashima Sensei! - kiáltottunk fel, mire az említett személy felénk fordította a tekintetét.
- Yamaguchi Sensei, fiúk mit kerestek ti itt?
- Ezt én is kérdezhetném tőled! - tolta fel az orrára a szemüvegét Yankumi.
- Beszéljük meg, egy csendesebb helyen! - mi mind követtük őket és a lehető legtávolabbi bokszhoz ültünk le. Kawashima Sensei elmondat, hogy ezért dolgozik itt, mert kevésli a pénzt, amit megkeres. Ez valahol érthető, de nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen munkával kellene pénzt keresnie.
- Yankumi, neked honnan van annyi pénzed, hogy eljöhettél ide? Hiszen te is csak egy tanár vagy! - tette fel a nagy kérdést Ren.
- Izé, tudjátok a spórolt pénzemből van! A jó ügy érdekében mindent bele kell adni! - szerencséje volt, hogy megelégedtünk ennyivel és nem kérdeztünk vissza.

*Másnap*

Másnap is azon gondolkodtunk, hogy vajon Kawashima Sensei, miért pont a hostess munkát választotta.

- Nem is olyan nagy gáz, ha Kawashima Sensei, úgy döntött, hogy hosztesznek áll! - mondta ki hangosan Hongo, ami után következett a pofára esés.

- Mit mondtál Hongo? - megfordultunk és az a majom Sawatari állt előttünk. Na most aztán tényleg bajban vagyunk.

- Csak azt mondta, hogy milyen szép időnk van ma! - javítottam őt ki vigyorogva, de Sawatari nem volt vicces kedvében.

- Eláruljatok végre az igazat, vagy azt akarjátok, hogy csapatostul rúgjunk ki mindannyitokat? - emelte fel a hangját, mi pedig alaposan beijedtünk.

- Mi nem tudunk semmit! Ha annyira tudni akarja, akkor kérdezze meg tőle! - na és itt tette tönkre Hongo az egészet. Sawatari dühösen távozott, én pedig a szőke idióta felé fordultam.
- Hongo, te idióta nézd meg mit műveltél!
- Én csak meg védtem magunkat! Talán jobb lett volna, ha kicsapnak minket?
- Mond csak, hogy lehetsz ennyire sötét? Emiatt semmi joga nem lenne kirúgni minket, csak azt akarta, hogy megtörjünk és beszéljünk!
- Ezt miért csak most mondtátok! Most mégis mit csináljunk?
- nem egyértelmű? Odamegyünk és meghallgatjuk mit beszélnek ezek össze! - elkezdtem a tanári felé futni, a többiek pedig követtek engem.
- Kawashima Sensei, válaszokat akarok hallani, méghozzá most rögtön!
- Én tényleg nagyon sajnálom ami történt! Nem akartam, hogy így tudják meg!
- A sajnálattal nem megy semmire! Igazgató asszony maga szerint is az lenne a legjobb, ha elbocsátanánk őt igaz?
- Nézze Sawatari Sensei, azt hiszem jobb lenne, ha átgondolnánk ezt a dolgot! - legalább a vén banya nem mond hülyeségeket.
- Na de igazgató asszony!
- Én ellenzem! - állt fel Yankumi a helyéről, mi pedig már tudtuk, hogy most újra egy hosszúra elnyújtott beszéd fog következni.
- Na és mégis miért?
- Ahogyan én is, Kawashima Sensei is népszerű a diákok körében. Mindannyian odafigyelnek az óráján, még a diákjaim is! - na ezt viszont egész jól látja.
- Egyetértek Yamaguchi Sensei véleményével. Kawashima Sensei megtarthatja az állását!
- Szóval az igazgató asszony és Yamaguchi Sensei azt mondják, hogy a diákok mind odafigyelnek igaz? Nos ebben az esetben a félévi dolgozatok pontszáma is magam lesz nemde?
- Ez csak természetes!
- Akkor lenne egy ajánlatom: Ha a diákjainak sikerül kivétel nélkül 30 pontos dolgozatokat írniuk, Kawashima Sensei megtarthatja az állását. Viszont, ha csak egy embernek nem sikerül, akkor a tanárnőnek önként kell felmondania! - ugye ez most csak vicc? Yankumi, hogy a fenébe bólinthatott rá erre? Úgy érzem, most hatalmas kutyaszorítóban vagyunk.

6.rész Válságban, a 3D

Yamaguchi Kumiko

- Amit kapni fog tőlem, azt egy életre megemlegeti! - nagyon nem tetszett ez a mondat Sawatari szájából. Ezeknek az idiótáknak miért kell mindent tönkretenniük? Nem volt még nekik elegük ebből?

- Igazgató helyettes, nem kellene ennyire eltúloznia a dolgot!

- Yamaguchi Sensei, magának meg nem kellene ebbe beleszólni! Ichimura ügyének a kivizsgálása, az igazgatónőre tartozik, nem pedig magára!
- Akkor legalább, had beszéljek vele! - először nem akart belemenni, de végül addig győzködtem, míg meg nem engedte nekem, hogy beszélhessek Ichimura - val.
- Na jó Ichimura, mond el szépen, miért ütötted meg azt az alsóbb évest?
- Az a majom Sawatari megmondta, hogy ez nem a te problémád! Miért érdekel téged annyira?
- Azért mert a szeretett diákjaim egyike vagy!
- Szeretett diákok mi? Az élet olyan mint egy tápláléklánc, aminek mi vagyunk a legalján, csak azért, mert nem vagyunk olyan tökéletesek mint mások! Fogd fel Yankumi, hogy nem minden olyan szép és tökéletes, mint amilyennek te hiszed! Különben is, már eldöntöttem, hogy itt hagyom az iskolát és dolgozni fogok!
- Neked teljesen elment az eszed?
- Kösz az eddigieket Yankumi, te megpróbáltad, de lásd be, hogy mi soha nem fogunk megváltozni! - ezzel felállt a helyéről és kiszaladt a szobából. Most vajon mihez kéne kezdenem? Hiszen nem hagyhatom, hogy Ichimura kilépjen az iskolából!

Kazama Ren

Épp azon tanakodtunk, hogy vajon mibe keverhette magát Ichi már megint, mikor a szemünk előtt futott el.

- Hé Ichi! - szóltam utána, mire megállt.

- Mit akartok? Már semmi közünk egymáshoz!

- Mi bajod van? Teljesen elmentek neked otthonról! - tette karba a kezét Yamato.

- Úgy döntöttem, hogy abbahagyom a sulit és ebben ti sem akadályozhattok meg! Ha egy kis eszetek van, akkor ti is ezt teszitek! Mi vagyunk azok, akiket mindenki semmibe vesz, ezért kár itt maradni.

- Ki mondta, hogy mi is ki akarunk lépni? Lehet, hogy semmibe vesznek minket, de Yankumi mindig kiállt mellettünk!

- Ti is mind álomvilágban éltek, mint ő! Ébredjetek már fel! - hátat fordított, majd szó nélkül elsétált.
- Nem ismerem Ichi - t túl régóta, de az biztos, hogy nagy bajban van! - jött oda hozzám Yamato.
- Beszélek vele, ti addig tartsátok fel Yankumi - t, nehogy megint beleszóljon a dologba! - bólintott egyet, én pedig elindultam, hogy megkeressem Ichi - t.
- Tudni akarod, hogy mi történt a barátoddal? - állított meg engem, egy nagyon ismerős hang.
- Mit akarsz itt te törpe? - néztem rá Yamato öccsére, aki épp a falat támasztotta a hátával.
- Bár egyáltalán nem érdekel a bátyám, vagy a szánalmas barátai, de éppenséggel láttam, hogy miért verte meg azt a kölyköt, az ostoba haverotok.
- Ha annyira tudod, akkor beszélj, vagy azt akarod, hogy elintézzelek? - erre nem szólt semmit, csak a bokorból elővett egy kiskutyát, ami ráadásul megegyezett azzal, amit Mika születésnapjára szereztem. Én kértem meg Ichi - t arra, hogy a hétvégéig vigyázzon rá.
- Az a srác, elkezdte kővel dobálni a kutyát, mire a haverotok begurult és lekevert neki egyet. Ki nem állhatom azokat akik verekedéssel intézik el a dolgokat, de most az egyszer elnézem, mert tényleg segíteni akart.
- Szóval ezért tette! Miért mondtad el ezt nekem?
- Te vagy az egyetlen aki törődik a bátyámmal, szóval figyelj rá továbbra is! - valami mosoly félét erőltetett magára és további magyarázat nélkül elsétált. Ha ezt Yamato megtudja, biztosan égni fog a feje, de ha már segített nekem, jövök neki azzal, hogy oda figyelek a bátyára. Ezek után, már tényleg Ichi nyomára akartam bukkanni, szerencsére meg is találtam őt.
- Hé Ichi, mi a fenét művelsz? - kiáltottam oda neki.
- Nem egyértelmű? épp munkát keresek, de nem olyan könnyű, mint ahogyan gondoltam. Te mit keresel itt?
- Én, már tudok mindent, hogy miért ütötted meg a kölyköt!
- Miről beszélsz? Gőzöm sincs, mire akarsz kilyukadni!
- Ne játszd már a hülyét! Hiszen én kértelek meg téged arra, hogy gondoskodj arról a kutyáról a hétvégéig!
- Nem kell megköszönnöd!
- Nem is fogom. Ha egy kis eszed lenne, akkor ezt mind elmondtad volna és akkor nem lennél ebben a helyzetben!
- Szerinted hitt volna nekem bárki is? Ren, ennek semmi értelme!
- Én is azt hittem, hogy a suli felesleges és nem kéne bejárnom, de aztán megjelent Yankumi és megváltoztatott mindent! Ő tényleg hisz bennünk és kiáll mellettünk még akkor is, ha szembe kell mennie a bolond Sawatari - val! - végszóra természetesen kinek kellett felbukkannia? Hát persze, hogy Yankumi - nak!
- Ichimura, csak, hogy végre előkerültél! Hajlandó vagy végre elárulni az okot, amiért megverted azt az alsóbb évest?
- Yankumi, elég ha én tudom az okát! - szóltam közbe.
- Kazama, ez nagyon fontos dolog, ha tudsz valamit, azt el kell mondanod nekem! - Ichi felé néztem, aki megrántotta a vállát.
- Megkértem Ichi - t, hogy gondoskodjon a kutyáról, amit Mika születésnapjára szereztem és mikor látta, hogy az a kis majom kővel dobálja, bevert neki egyet!
- Szóval így történt! Ichimura, a dolog amit tettél rossz, de ez nem lehet indok arra, hogy otthagyd az iskolát!
- Ennek már semmi jelentősége Yankumi, de ezt már egyszer elmondtam!
- A szüleid épp azon vannak, hogy bocsánatot kérjenek a megvert diáktól!
- Miért kéne engem érdekeljen ez?
- Téged egyáltalán nem érdekel, hogyan éreznek a szüleid?
- Ugyan már, mindig is ez ment, én tettem valami rosszat, ők meg kutya módra, folyton bocsánatot kértek, hogy megőrizhessék a családunk hírnevét! Egyáltalán nem érdekeltem őket, csak a családunk jó hírét féltették! Ennyit nem ér meg az iskola, inkább leszek önálló, akkor legalább nyugtom lesz végre!
- Ne légy már ennyire öntelt! Önállóság? Tisztában vagy te azzal, hogy ez mit jelent? Mit gondolsz ki tart el téged? Minden amit csak viselsz, a szüleid munkájának az eredménye! Még ha, nem is jössz ki velük jól, mondták neked valaha is, hogy szégyellnek téged? Legalább egy kicsit lehetnél hálásabb nekik!
- Yankumi, Ichi tisztában van azzal, amit mondtál, de te nem tudsz semmit arról, ami náluk folyik! A szüleik folyton az arcába vágják, hogy mindig csak a baj van vele! Ő egyszerűen csak nem akar csalódást okozni nekik, ezért inkább kilép az iskolából! Nincs igazam Ichi?
- Valami olyasmi!
- Ne haragudj! Egy kicsit eltúloztam a dolgot.
- Na akkor indulhatunk? - löktem meg Ichi vállát, mire felhördült.
- Hová akarsz te menni?
- Kikuchi házához! Csak nem akarod, hogy a szüleid már megint helyetted vigyék el a balhét? Azt mondtad önálló akarsz lenni nem? Hát most megteheted! - mindhárman elmentünk Kukichi házához, ahol már ott volt Ichi mamája, aki épp készült bocsánatot kérni.
- Tudom, hogy a fiam rosszat tett, ezt nagyon sajnálom! - elkezdett hajlongani, de Kikuchi anyját ez nem igazán hatotta meg.
- A fia egy huligán! Talán ha rövid pórázon tartanák, akkor nem lázadott volna el ennyire! Bezzeg a mi Sota fiunk, igazán kiemelkedően teljesít és minden szempontból tökéletes! Annak aki egy ilyen jó hírű családba született, nem kellene több tiszteletet mutatnia mások iránt? Milyen szánalmas!
- Most aztán már elég legyen! - emelte fel a hangját Ichi mamája, amit mindhárman szájtátva figyeltünk.
- Parancsol?
- Lehet, hogy a fiam nem egy szent, de akkor sem engedem meg senkinek sem, hogy így beszéljen róla! Igaz, hogy a maga fia jól nevelt és szorgalmas, de ezen kívül semmivel sem jobb, mint az én fiam! Különben is, ő sose ütne meg senkit, pusztán szórakozásból!
- Ezzel most azt akarja mondani, hogy nem ismeri el a fia bűnét?
- Természetesen sajnálom azt, amit a fiam művelt! - erre Ichi odasétált a két civakodó nőhöz.
- Sajnálom amit tettem! - erre ő is fejet hajtott a nő előtt. Ichi mamáján látszott, hogy egy része most alaposan megkönnyebbült. Miután sikeresen tisztáztuk az ügyet, mind a négyen elindultunk hazafelé.
- Anya, sajnálom, hogy már megint tönkretettem a családunk jó hírét! - szólalt meg Ichi.
- Miket beszélsz, te buta kölyök? Isteni érzés volt, hogy megmondhattam a magamét, annak az úri dámának! A többit, majd az apáddal elintézitek, de most menjünk haza! Yamaguchi Sensei, köszönök mindent! - nézett ránk, mi pedig biccentettünk egyet a fejünkkel. Ichi és a mamája hazamentek, így én kettesben maradtam Yankumi - val.
- Micsoda csodálatos édesanya! A saját becsületét kockára téve, kiállt a fiáért! - kezdet el törölgetni a szemét, mire én felsóhajtottam.
- Nem kellene sírnod!
- Na jó, ideje végre hazamenned Kazama, hiszen holnap nem késhetsz az iskolából!
- Fogd be! - biccentettem egyet a fejemmel és elindultam hazafelé.
- Szóval sikerült kiderítened, az igazságot mi?
- Hé törpe, nem kellene rám hoznod a frászt, főleg nem ilyen későn. Egyébként meg, te mondtad meg nekem, hogy mi történt valójában, szóval a te érdemed a dolog!
- Nem mintha szükségem lenne rá!
- Azért meg kell hagyni, te se vagy olyan rossz, mint ahogyan az ember gondolná!
- Én nem vagyok rossz, csak másképp látom a dolgokat, mint ti! Nekem nem okoz örömet, hogy semmittevéssel töltsem a napjaimat, vagy meglógjak az iskolából. Legalább az egyikünk menjen egyetemre és a bátyámat ismerve, az a csakis én leszek!
- Honnan veszed, hogy Yamato - nak, nem ezek a céljai?
- Csak rá kell nézni! Egyébként, meg gőzöm sincs miért pazarolom rád az időmet! Ne feledd, jössz nekem egyel! - azzal fogta magát és már ott se volt. Esküszöm Yamato öccse idegesítőbb, mint ő maga, de valahogy mégis azt érzem, hogy a maga módján törődni akar a bátyával.

Yamaguchi Kumiko

Másnap úgy döntöttem, ideje elbeszélgetnem egy kicsit Kikuchi Kun - nal. El is mentem a házához.

- Mit akar maga itt?

- Kikuchi Kun, tudom, hogy bántalmaztál egy állatot! Remélem nem bánod, ha elmondom, hogy ezért akár egy évre börtönbe kerülhetsz, illetve a szüleid tetemes pénzmennyiséget fognak érte fizetni! Remélem, hogy átgondolod a helyzetedet, mielőtt még túl késő lenne! - szerencsére a beszédem meghozta a hatását és Kikuchi anyja visszavonta a feljelentés Ichimura ellen, akit végül Sawatari sem csaphatott ki az iskolából. Úgy döntöttem, hogy megkeresem a fiúkat, hogy személyesen közölhessem velük a jó hírt. Az ebédlőben találtam rájuk, ahol nagy vidáman ebédeltek.

- Ichi, még mindig nem tudom elhinni, hogy Kikuchi anyja csak úgy visszavonta feljelentésedet! - szólalt meg Ogata. Hát ezek szerint, már tudnak a dologról.

- Nem változott volna meg a véleménye, hacsak valaki nem térítette észhez a gyereket! Igazam van Yankumi? - Ichimura rám nézett és egy kicsit el is mosolyodott.

- Honnan vagy benne olyan biztos, hogy én voltam?

- Te vagy az egyetlen, aki képes ilyesmit tenni, de azért kösz a segítségedet!

- Ezt elsősorban magadnak köszönheted Ichimura, hiszen sikerült túllépned a családod miatt érzett bizonytalanságodon és nem féltél belátni, hogy hibáztál.

- Valld be Yankumi, igazán élvezed ezeket a fejtágításokat! - nevetett Hongo és bizony be kellett látnom, hogy néha nagyon jól esik az, ha meghallgatják amit mondok és szerencsére igyekeznek is megváltozni.